Cím nélkül

Posted by KeRTi on okt 25, 2009 in Személyes |

Valójában a bejegyzés címnélküliségét az okozza, hogy még nem tudom miről fog szólni.

Jelenleg “őszi” szünetemet töltöm, a hétfő még szabad, kedden már vannak óráim.

A blogomat valami szaúd-arábiai IPkről spambotok támadják, napi ezer körüli kommenttel próbálkoznak be – a wordpress szerencsére kiköpi őket (akismet a kiegészítő neve, szépen dolgozik, kis tanítás után (bár én először captchat akartam kirakni)).

Egy ismerősöm kért segítséget .NET alkalmazáshoz egyszerű adatbázis kapcsolást. Rájöttem, hogy erről nincs cikk, nemhogy magyar, nemzetközi szinten sem sok. Valahogy az egyszerű megközelítéseket elhanyagolják, pedig így lehet szépen elkapni az emberek érdeklődését, hiszen ha valaki aki nem igazán ért hozzá, és saját magának alkot egy alkalmazást, gyorsan rákap az ízére, és később megérti a magasabb összefüggéseket, le sem lehet majd állítani. (Szép összetett mondat) Szóval lehet hogy fogok ilyenekről írni, ha sok időm lesz…

Elanceos munkáimat hanyagolom; ezt betudható annak is hogy a napokban megérkezett az ösztöndíjam, aminek annyira örülök, hogy nem tudom mire költsem. Na persze, nem azért mert nincs szükség semmire, hanem azért, mert nem tudom, vágyaim közül vajon mi élvezze az elsőbbséget…

A napokban úg ydöntöttem, következő adandó alkalommal erasmus programra fogok jelentkezni. Magyarul, külföldön “cserediák” leszek, vagyis ösztöndíjjal egy másik ország hasonlóan neves (sőt) intézményében folytatom tanulmányaim, vagyis legalább egy fél évig kint leszek. Akkor fog felvirágozni ez a blog istenigazán! :)

Valójában rengeteg dolgot akartam ideírni, de mind elfelejtettem e késői órán. Rövidhíreinket hallották, köszönöm a figyelmet.

Címke:, , , , , , ,

4 Comments

Csöpp Csaj
okt 27, 2009 at 17:13

Nincs címed? Szerezzek egyet? :D Na jó, lehet gyenge volt..

Ösztöndíjból menj el egyet bulizni helyettem is. Aztán a legelső vágyad teljesüléséhez szükséges szembejövő darabra ruházz be. :) Vagy spórolj, és takaréskoskodj – bár ugye a pénz úgyis csak lefele értékelődik.. :S Alap mondás: “Amit megehetsz ma, ne halaszd holnapra!”

ERASMUSra meg csak ügyesen! Most irigykedek egy sort, aztán megyek eleget tenni a kötelezettségeim minimumszintjének. :)


 
Szabadúszó
okt 27, 2009 at 18:56

@jKeRTi,

1. Remek az aksimet, de a captchat nekem jobban bejött! ;)
2. “Valahogy az egyszerű megközelítéseket elhanyagolják, pedig így lehet szépen elkapni az emberek érdeklődését, hiszen ha valaki aki nem igazán ért hozzá, és saját magának alkot egy alkalmazást, gyorsan rákap az ízére, és később megérti a magasabb összefüggéseket, le sem lehet majd állítani.” Legalább olyan hosszú mondat, mint, ha én írtam volna. És pont ma írtam egy bejegyzést a blogomba, ami erre lehetőségre irányítja a figyelmet! (még nem aktív, elvileg 2009.12.1 fog publikálódni!)

Freelance71

ui: és hivatkozom rád is egy másik posztomban az 2009.11.14 fog publikálódni!


 
KeRTi
okt 27, 2009 at 19:35

Csöpp Csaj: BMFen nem sokan mennek Erasmusra, nem nehéz bekerülni. Én egyszer tavaly előtt majdnem megtettem, aztán végül visszavontam a jelentkezést, nem éreztem magam késznek. Most második nekifutásra beleugrok a dologba, és jövő szeptembert már nem itthon kezdem.
Szabadúszó: Szaúd-Arábia végül leszállt a blogomról, cca. 5000 spamkomment után ahogy jöttek, úgy távoztak a botok. Továbbá, köszönöm, hogy rám fogsz hivatkozni, az adott időpontokban figyelni fogom blogodat.


 
Szabadúszó
okt 27, 2009 at 19:47

Szerintem addig is érdemes figyelned, gyere 5letelni, meg ilyenek… Sztem mindketten profitálunk belőle!
Arról nem is beszélve, hogy jó lenne végre kommentáradat nálam is! ;)


 

Reply

Copyright © 2010 KeRTi blogja All rights reserved.
Desk Mess Mirrored v1.2 theme from BuyNowShop.com.