Hogyan lettem szabadúszó? – Part I
Úgy gondoltam, itt az ideje egy ilyen jellegű írásnak – hiszen a neten keringenek igaz, illetve igaznak vélhető történetek, de ez mégiscsak az én sztorim, és igaz, és jó.
Történt is 2009 nyarának elején, mikoris sikeres főiskolai félévet zárva, elkezdtem a nyár élvezetét – legalábbis kezdtem volna, ha a zsebeim nem lettek volna töküresek… Dolgozni kell. Blogom fejlécéből is kiderül, huszonéves vagyok, nem lóghatok anyámék nyakán: pénzt kell keresni.
Végigbarangoltam az online álláshirdető portálokat, és nem igazán találtam semmi nekem valót (menjen el kukoricacímerezni óránként 300 forintért aki …). Talán a legkecsegtetőbb a pár száz méterre lévő Tesco árufeltöltő pozíciója volt, de az sem volt a szívem vágya. Mérnök informatikusnak tanulok, lassan végzek, nehogymá’ ne a szakmámban találjak valamit…
Ekkor jött a jó öreg netes pénzkeresés lehetősége: “Én benne vagyok már bármiben, csak csöpögjön a zsebembe pár forint”. Google, a megfelelő kulcsszavak, és olvasás. Magyarul, persze, nem vittem túlzásba. Találtam pár dolgot, de újabb keresések után kiderült, hogy átverések.
“Otthonról végezhető munka” – ez kellett nekem, már láttam a célt, csak épp nem találtam megbízót. A tavmunkainfo.hu oldal nyújtott segítséget, egy linkkel, néhány tapasztalattal, és az ötlettel. Távmunka, külföldieknek. Kell a jó angoltudás, valamennyi van is nekem, nem kiváló, de azért megértem, és talán meg is értetem magam másokkal.
Elance volt a kulcsszó. Találtam pár fórumbejegyzést magyar oldalakon erről a honlapról, mint kiderült az egyik legjobban menő távmunkásokat és megbízókat gyűjtő oldal, nagyszerű szakmai háttérrel. Egy próbát megért, na.
Próbálkoztam én más siteokon is, de miután beindult a lavina, rájöttem, elég nekem ez az egy is, hiszen a munkát csakis mellékállásban végezhetném.
Nah de, milyen munkáról is van szó? Mi is a szabadúszó?
Én először úgy gondoltam, olyan feladatokat végeznék online, amilyenekről itthoni élménybeszámolókban olvastam. Hosszú órákaon át össze kellett googlezni pár telefonszámot és e-mailcímet, beírni az egészet egy excel táblába, és ennyi. Lehet ilyet is, persze. Aztán kis böngészés után feltűnt, hogy itt bizony programozókat is várnak szeretettel… Végigböngésztem a megbízók által kiírt projekteket, és ráébredtem, az eddig megszerzett tudásom már elég ahhoz, hogy akár programozással keressem meg a havi kiegészítést.
Nah és innen származik az ötlet, hogy nem egyszerű távmunkát végző idegen leszek, hanem szabadúszó programozó, aki olcsóbb mint nyugati társai, korrekt, és gyors. Majd későbbi élménybeszámolóimból kiderül, ez nem mindig alakult így, de én mindig igyekeztem.
Következett a regisztráció: megadtam az adataim, az email címem, a telefonszámom, kiválasztottam a tevékenységi köröm: web & programming. Két lehetőség közül lehetett regisztrációnál választani, basic csomag, ami ingyenes, vagy pro, 9.95$ per hó. Nyilván, én nem fizetek azért, hogy dolgozhassak, jó a basic is, később úgyis módosítható akármikor.
Persze, a lényeget kihagyom, mi az alapvető különbség a basic és a pro között? Az ingyenes verzióban 3 db connect jár nekem havonta, a fizetős verzióban 20 db.
Jó-jó, de mi az a connect, jöhetne a kérdés. Ez a “kapcsolat”, amely olyasmi, mintha a vaterán meg lenne szabva, hogy hány termékre licitálhatunk egy hónapban. Ugye, a megbízók felteszik mire van szükségük, a sok melós pedig jelentkezik: leírja hogyan képzeli a megvalósítást, mikorra végez, és persze, mennyit kér érte. Amikor valaki jelentkezik egy munkára, a rendszer elvesz egyet a connectjeiből – ha elfogy a connectje, abban a “számlázási hónapban” nem jelentkezhet több munkára.
Ezzel talán az alapelvet sikerült megosztanom: létezik a web&programozás kategória, azon belül pedig a megbízók kínálják a munkát. Arra vaterás-jelleggel licitálni kell – nyilván az nyeri meg a munkát, aki kevesebbért, rövidebb idő alatt vállalja el, nameghát aki mögött ott a sok pozitív visszajelzés, akárcsak az online piactér felhasználóinál.
Visszatérve a regisztrációmhoz, kiválasztottam az ingyenes kategóriát, lévén, egy próbát megér a dolog (de egy fillért sem). Az első meglepetés akkor ért, mikor csörgött a telefonom, és egy géphang kérte a képernyőn megjelenő számsort; hitelesítettek.
Kicsivel később át kellett mennem egy teszten, amely azt hivatott vizsgálni, hogy mennyire értettem meg a rendszer működését, hogy hogyan is kellene dolgoznom, hogyan kapok pénzt, hogyan működik a rendszer, mit milyen menüpont alatt érek el. Csendben jegyzem meg, elsőre elpuskáztam és megbuktam – amíg pedig ez a tesztem sikertelen volt, addig nem jelentkezhettem munkára.
Másnap már elolvastam mindent rendesen, és sikeresen vettem az akadályt. Neki is álltam a keresésnek, mire jelentkezzek… Voltak itt pár száz dolláros projektek, meg itt voltak a több hónapos dollár tízezreket fizető munkalehetőségek: nyilván, akinek nincs még semmilyen visszajelzése, az ilyen munkára esélytelen (arról nem is beszélve hogy a nagy büdzséjű munkákra jelentkezés egynél több connectet zabál meg)…
3 licit lehetőség egy hónapra nem sok, sőt kifejezette kevés egy kezdőnek. Jól meg kellett választanom mire jelentkezek… (folytatása következik)
Szia!!!
Olvastam a blogodban az Elance munkákhoz vezető rögös útról és ezután úgy gondoltam,én is megpróbálom.Hát igen…de nem gondoltam,hogy ennyire kemény lesz!
Eddig kétszer csináltam meg a tesztet,sajnos sikertelenül.
Szeretném megtudni tőled,hogy milyen stratégiát használva oldottad meg?Az a helyzet,hogy a forrásokat szemezgetve próbálkoztam,de elég durva szövegek.
Valamint a végeztével,a rendszer sem mutatja meg a helyes válaszokat:S
Nagyra értékelném,ha a segítségemre tudnál lenni!!!
Köszönettel:
Levy
Üdv!
Valójában a teszt megoldása nekem sem sikerült elsőre, mivel úgy gondoltam, majd menet közben kipuskázom a dolgokat… A teljes rendszert kell megérteni, az Escrow mibenlétét, mit-hogyan tehetünk meg a honlapon, és hogyan juthatunk pénzhez, valamint mit hol találunk a menükben.
Ehhez el kell olvasni a leírásokat, megnézni a youtube videót, és megérteni miről beszélnek – néhol részletekre kérdeznek, de a három válaszlehetőségből kettő badarság, így is könnyű kiszűrni hogy mi a helyes válasz
Ennyit tudtam így hirtelen segíteni, ha esetleg tudsz kérdéseket küldeni, akkor tudok válaszokkal is szolgálni.
Üdv:
KeRTi
Sziasztok!
)) De uyge nem bízok semmit a véletlenre, ezért először elkezdtem bújni a netet, hogy hol érdeklődhetek olyanoktól, akiknek már siekrült munkát szerezniük az oldalon, netán folyamatosan onnan dolgoznak. Örülök, hogy rátaláltam erre a blogra, és szeretném, ha segítenétek nekem. Magamról annyit, hogy tanár vagyok, 3 gyerkőcöm van, a legkisebb most megy oviba, én meg vissza dolgozni… De hát ugye a pedagógus fizetés… Na hagyjuk, kellene valami plusz. Sajna programozni nem tudok, de az office programcsomagban jártas vagyok. Merre induljak munkaügyben? Válaszotokat, segtíségeteket előre is köszönöm!
Én a múlt héten regisztráltam az elance oldalán, és sikerült elsőre átmennem a teszten.
Szia Móni!
“Admin support” a kulcsszavad, ilyen jellegű munkákat keress az oldalon. Többnyire Virtuális Asszisztensként tudom elképzelni hogy alkalmaznak, ha sokat vagy online, és tényleg az Office/E-Mail/böngészés történet megy leginkább.
Léteznek egyéb szubkategóriák is, Data Entryn át egészen a Research-ig, amit érdemes átnézned, hiszen rengeteg féle/fajta módon lehetsz “support” vagy asszisztens.
Sok sikert!
Üdv:
KeRTi
Szia KeRTi!
)Bevallom őszintén, hogy nem tudok naphosszat a gép előtt lógni, max napi 1-2-3 órát. Hiszen de. tanítani fogok, du érkeznek haza a gyerkőcök. Kora du és késő este lesz majd sztem időm a plusz melóra. Köszi mindent!
Köszi a gyors választ! Mivel lassan 4 éve hogy itthon vagyok, és nem foglalkoztam mélyebben az informatikával, ezért ezek amik kisujjból mennek. ha nagyon összevakarnám a tudásom, egyszerű weblapot össze tudnék rakni, de az angyon minimál lenne, így nem is gondolkodok benne. Programozni még Basicben és PAscalban tanultam több mint 14 éve, akkor se szerettem, így a programozás kilőve. Szerinted mi az a terület, amiben érdemes lenne kikupálódni(ez jöhet mailben is
Valójában tartom a fentebb írottakat, annyi módosítással, hogy ha esetleg jó nyelvismereted van, esetleg a fordítás vagy cikkírás is érdekelhet. Továbbra is sok sikert!