Kockanap 2010, avagy programozni 24 órán át

Posted by KeRTi on márc 28, 2010 in IT, Személyes |

Ebben a bejegyzésben élménybeszámolószerűen akartam megemlékezni a tegnap/tegnapelőtt dolgairól, ami így jópár óra alvás után már nem olyan eleven az emlékezetemben, külön elnézést ezért.

A verseny kiírása szerint péntek 16.00-szombat 16.00ig tart a verseny, ez alatt két kis illetve egy nagy feladattal kell a háromfős csapatoknak megküzdenie. Valamint, előfeladatképpen látogassunk ki a HVG Állásbörzére és néhány kérdésre keressünk választ.

Ezzel kezdődött tehát a nap, felautókáztunk a csapattal Budapestre, egészen konkrétan a Syma-csarnokhoz, 11 körül már bent is voltunk. Az előfeladatos 15 kérdéses tesztre meglepően gyorsan találtunk választ, amit nem találtun ka tájékoztató füzetben azt megkérdeztük a standnál, vagy egyszerűen a google-erejét használtuk. Maximum pontot (15 000) kaptunk, ha jól emlékszem 3 csapattal holtversenyben.

Ezután elindultunk Óbudára, 14.00 körül meg is érkeztünk, kipakoltunk, és izgatottan vártuk a verseny kezdetét… Azonban mivel ezek az órák nem voltak túl izgalmasak, néhányan már ásítoztunk… Mi lesz itt este?

16.00kor a főszervező, Kurdi Zsombor, elcsalt minket a frissen beüzemelt gépeinktől, és tájékoztatott a nagyfeladat mivoltáról: Létezik egy Casino, oda kellett Blackjack osztókat és játékosokat készíteni, adott volt egy DLL, ez alapján elég jól lehetett dolgozni, na meg persze adott volt hogy az osztó egy WCF Service alkalmazás, a játékos bármi, ami a Casino szerverhez képes csatlakozni. A keretsztori Vincento Corleone keresztfiáról (vagy egyéb rokonáról) szólt, aki kapott a családtól 100.000 $t virtuális pénzt, teljesen mindegy, feladata ennek megdolgoztatása. Természetesen ehhez az ellenfél csapatok ellen kell játszani, és tőlük pénzt nyerni.

Az osztókat játékosokat lehetett éppen kézzel is vezérelni, de mindenki a mesterséges intelligencia felé húzott, ez nem véletlen, úgy lett volna esélye akárkinek is, hogy botokkal árasztja el a casinot. Mi is erre készültünk, sajnos nem egészen így sikerült…

Kellettek órák hogy egyátalán felfogjuk a feladatot, de nem a bonyolultsággal volt a baj, az összetettséggel: a 24. óra végére készen volt már minden…

Míg mi gondolkoztunk, megérkezett a vacsora, kiértékelték az előfeladatot, aztán kezdődött a munka java: megírni az osztóprogramot. Ez sokadszorra sok dokumentáció átolvasása utána végül sikerült is… De a virtuális Windows Server 2008-nak nem tetszett, és nem akarta az igazat… Órák elteltével végül rájöttünk h mi vagyunk a hülyék, kaptuk a segítséget a szervezőktől folyamatosan jó irányba tuszkoltak, Aztán a legeslegvégén az IIS random hibaüzenetekkel büntetett minket – a verseny végéig egyátalán nem sikerült osztót indítanunk saját szobával, így hatalmas hátrányban voltunk.

Aki ismeri a blackjacket, az tudja, az osztó mindig kicsit esélyesebb. Nagy hátrány volt így pont osztó nélkül indulni (ha jól emlékszem a győztes csapat végül aktív játékos nélkül nyert)

02.00kor megkaptuk az első kisfeladatot: Silverlight alkalmazást készíteni, a szerverre (webszerver ekkor még állt), amelyen megtekinthetőek az éppen aktív asztalok, játékosok, lapok stb. Ennek a feladatnak leadási határidő előtt 15 perccel álltam neki, fogalmazzunk úgy hogy a Server 2k8al voltak problémáink, és az sürgetőbb volt.

A kisfeladat értékelése ha jól rémlik reggeli körül történt meg, összesen kettő csapat munkáját értékelték, ők is a maximálisan elérhető 20.000 pontból kaptak 500 illetve 1000 pontot. Nem éreztem hátránynak a kisfeladat kihagyását, hiszen ekkor már tudtam, a nagyfeladat virtuális pénzéhez fogják hozzáadni a kisfeladatok pontjait, így tulajdonképpen nagy előnyhöz nem jut a kisfeladatot jól teljesítő csapat – persze a többiek sem jutnak nagy hátrányhoz.

Reggeli előtt kcisivel elhatároztuk, dobjuk az osztó ötletét is, játékosokat fogunk gyártani, és elárasztjuk velük a virtuális játékteret. Ez végül 2 aktív játékost jelentett, aki a legvégén már nem kattintásra várva döntöttek, hanem automatikusan nagyon halvány AI jeleket mutatott a dolog. Azonban így is rossz lapok jöttek, és 100.000 alá csorgott a csapat, láttuk már, hogy osztó nélkül veszteséges körök jönnek. Hossztávon az is volt.

Második kisfeladatként egy Win7 különlegességeket kihasználó alkalmazást kellett készíteni, amellyel lehet játszani. Mivel ilyen már volt egy félkész ekkor, a leadásig folyamatosan készítettem, designoltam a programot, majd az értékelésnél a maximum 15 000 pontból 6 000-el jutalmazták csapatunk, amelyet csak egy csapat előzött meg a maga 7 000 pontjával, valamint volt még pár 6 000 pontos megoldás, így holtversenyben 2. hely a 2. kisfeladatnál, ez talán annyira nem rossz.

Reggeli után készült a játékos, igyekeztünk okosra csinálni, nem sikerült sajnos, így 13.00 körül már nem csináltunk lényegében semmit, az összes csapat együttvéve unatkozott, pihent, aludt.

16.00kor eredményhirdetés, 11. ek lettünk a 21-ből… Eztán olyan vert had jelleggel elindultunk haza, hullafáradtan, letörten vágtunk bele a sok kilométeres útba, Budapest-Székesfehérvár, majd az otthonom között.

Ettől függetlenül sikeresnek éreztem ottlétünket, én sokat tanultam az biztos, és ha nem lett volna a technikai malőr, talán még esélyesek is lettünk volna a végsőkig.

És így a végére nagy köszönet a csapattársaimnak, sok helyen egyes számban írok a saját dolgomról, de ezekben ők is részt vettek, valamint más feladatokkal is sokat foglalkoztak, elég csak a paklikeverő-algoritmust vagy a Silverlightos asztalt említeni, köszi srácok!

A Garbage Collection (ÓE-AREK, Székesfehérvár) csapat:

Kertész Gábor

Kardos András

Glázer Máté

Ps.: Külön megemlítendő, hogy (emlékeim szerint): az EKF indított két csapatot, a PPKTE és a GDF egyet-egyet, mi voltunk a “ROIK”-osok, ezen kívül a többi 16 csapat mind a NIKről érkezett, tehát a szervező ÓE budapesti karának hallgatói voltak.

Címke:, , , , , , , , , ,

5 Comments

Kardiii
márc 28, 2010 at 17:40

Hát ha BJ volt akkor az nagyon fasza :D Neten van ilyen ideális laphúzási stratégia, azt kellett volna beleépíteni a játékosnak a húzási stratégiájába és akkor hosszútávon nagyon +os lett volna a dolog :D :D Akkor tuti ti nyertek! De azért ez is elég szép eredmény! GRAT!


 
Doki
márc 28, 2010 at 20:14

Próbálkoztunk vele de sajnos 1. csapat osztója nem kicsit csalt:D Kiszámolta hogy mindig ő nyerjen és így esélytelen volt náluk játszani, a többi csapat esetén persze más volt a helyzet, ők random algoritmus alapján dolgoztak, de hiába stratégiázunk hosszútávon az osztó a sikeres, ezért is játsszák előszeretettel LV-ban.


 
Visual Casuals
márc 28, 2010 at 20:22

Hát, lehet jobban is jártatok osztó nélkül :)
Mi regisztráltuk az osztót, próba időszakban hozta is a pénzt, de élesben… a szemünk előtt vitték mínuszba, 1kör alatt 8000et vesztett, mi meg csak pislogtunk, hogy ez mi volt.
A játékos meg a legkülönb félébb hibákat dobta a szerver túlterheltsége miatt :)
De ettől függetlenül mi is élveztük a versenyt.


 
Majtika
márc 30, 2010 at 00:32

Volt 1 GDF-es csapat is ők lettek a 3. helyezett, csak hogy javítsalak. Én mint szervező nagyon élveztem az egészet. Igaz volt probléma, de én úgy értem haza 10 felé miután összepakoltunk és bedobtunk még 1-2 sört, hogy igen ilyet csináljunk még:)


 
KeRTi
márc 30, 2010 at 11:43

Üdvözlöm a sok hozzászólást! :)
Először is Majtika köszönöm a helyesbítést, javítottam! (valamint köszönet a képekért :) )
Kardiii: megtaláltuk mi is a stratégiát, minden ki volt gondolva, de igyekeztünk az osztóra koncentrálni, a szerver pedig egyáltalán nem indult el – nem kis bánatunkra. Persze tudom én, hogy te a játékosra gondolsz, de elég sok időt és energiát pazaroltunk a szerverre, nem volt már kedvünk ilyen AI-t írni, pedig való igaz, nyerő lehetett volna, (nyerőbb, mint amit végül használtunk).
Doki: ne feledd, a csalás nem bizonyított, bár nekünk úgy tűnt hogy ugyanaz a pakli jön többször is, és az osztónál mindig 21 van – ez lehet egyéb bug is.
Visual Casuals: a “konkurens” csapatnak is köszönöm a hozzászólást, mi is küzdöttünk ilyen gonddal, a ManageTeam képernyő frissítésénél tűntek el az ezresek, holott se játékos se osztó nem játszott a rendszerben… a különféle hibákra új játékos regisztrációja jelentett megoldást néha, máskor a régiekhez kellett nyúlni…

Mindent összevetve: élmény volt, nem bántuk meg hogy ott voltunk, ha lesz még rá lehetőségünk, megyünk következőben is (a valószínűbb az, hogy végre záróvizsgázunk és elmegyünk dolgozni :) )


 

Reply

Copyright © 2010 KeRTi blogja All rights reserved.
Desk Mess Mirrored v1.2 theme from BuyNowShop.com.