A fárasztó hétnek így vessünk véget

Posted by KeRTi on márc 21, 2010 in Személyes |

Zárthelyik, rohangálás, túlvállaltam magam ismét, szoktam ilyet. Szerencsére dolgaim a helyes irányba alakulnak, így a fáradtság nyilván csak egészséges jele a jól végzett munkának.Létezik egy kis cég Saint Louis-ban, az ő megbízásaikra készítek mostanság apróbb alkalmazásokat. Nem egy jackpot, nem úszom a pénzben, de kiegészítésnek tökéletes, és azzal foglalkozom amit szeretek/érdekel. Ha jól emlékszem, egyszer Steven Spielberg mondta, hogy szerencsésnek érzi magát, mert a munkája egyben a hobbija is. Talán ez rám is érvényes (még) :)

Megvan a szakdolgozat-témám, el van könyvelve minden papírmunka ami előzetesen szükséges volt el van intézve, boldogság van, ez letudva, nyárig hallani sem akarok róla.

Szakmai gyakorlati hely után rohangálok, szóba sem állnak velem, legalábbis azokon a helyeken amik szimpatikusak. Ami nem szimpatikus, azokat még nem erőltetem, még van egy kis időm…

Most épp szervezkedek (lásd lejjebb), valamit laptopjavításba merülök. Na meg persze tegnap buliban voltam, alig aludtam, hogy ne csak “szakmai” dolgokat hozzak fel.

A következő napok csúcspontja: Óbudai Egyetem 24 órás programozói verseny. Aki hallott már a BME hasonló nevű rendezvényéről, annak a felállás ismerős lehet: 3 fős csapatok, egy nagy feladat, kisebb feladatok, neves zsűri, sok résztvevő. Ami esetünkben 21 hazai résztvevő csapatot jelent (BMEnél elővetélkedés kell, annyi a jelentkező, valamint nemzetközi csapatok jönnek), és a feladatok Microsoft-közeliek lesznek (míg odaát ez nem feltétlenül igaz, sőt), így talán egyszerűbb lesz, vagy fogalmazzunk úgy hogy testhez állóbb.

Péntek-szombat ott leszek, twitteren ha ráérek csiripelek, tessék szorítani! ;)

Címke:, , , , , , , , ,

Reply

Copyright © 2010 KeRTi blogja All rights reserved.
Desk Mess Mirrored v1.2 theme from BuyNowShop.com.